Szemerkényi Ágnes, Szólások és közmondások

Osiris Kiadó, Budapest, 2009. 1461 lap

A mai világban egyszerre fontos és kockázatos feladat szólástárat készíteni. Mindig is

fontos volt, mint a magyar múlt is mutatja, hiszen a lexikától felfelé menet a nyelvtanig a

szólások képezik a legfontosabb pihenő szigetet a nyelv rögzült és nyitott elemei között.

Más értelemben pedig a szólások a gyorsan változó, nyitott lexikai rendszer és a viszonylag

konzervatív nyelvtan között is átmenetet alkotnak. Ma az teszi különösen aktuálissá vizsgálatukat,

hogy az utóbbi két évtizedben társadalmi és technikai okokból is igencsak változik a

nyelv. A kockázatot éppen a technika és technológia adja. Igen sok új, internetesen hozzáférhető

elektronikus segédlet létezik, s a hagyományos papír alapú tárnak ennek közegében

kell megtalálnia helyét. Ez a helytállás nem metafora, s a feladat valóban nem csekély. Ma,

2009. november 21-én 46.000 (!) weboldal jelenik meg a közmondások, 9 millió (!) a

proverbs kifejezésre.

A könyv öröm az olvasóknak, s öröm a tudományok művelőinek is. O.NAGY GÁBOR

egykori referenciamunkáit egy nemzedékkel követve az utóbbi évtizedben szerencsésen

napvilágot látott számos hasonló gyűjtemény. Ezek részletes összevetése maga is filológus

munka lesz. Az ismertetett könyv erénye, hogy átfogó, egyszerre szép, olvasható, s filológiailag

teljes munka a magyar szólásokról. SZEMERKÉNYI ÁGNES bátran szembenéz a kockázatokkal.

Az elektronikát fölényesen kezeli, látja annak lehetőségeit a rendszerezésre s szerkesztésre,

s a gépeket virtuóz kézzel alkalmazva készíti a művet, az eredmény mégis egy

XXI. századi papír alapú szólástár lesz az olvasó számára. A vezérszavak mentén szemantikai

rendet kapunk, nem feledkezve meg a papírkönyvet használók örök segítőjéről, a futóindexről

sem.

A szócikkek a felkészült filológus gondosságát dicsérik. Szerkezetük áttekinthető, ha

egy másfél ezer oldalas kötetről mondani lehetne ilyesmit, egyenesen szellős. Jó lapozgatni

a könyvet, a szöveg simogattatja magát. A szólást a jelentés s a műfaj megadása követi,

majd a szócikk súlyától megkívánt filológia. Előfordulása szólástárakban, a klasszikus szépirodalomban.

Ez lehet egy sor (pl. fölfelé húz), de lehet akár egy hasáb is (madarat tolláról,

embert barátjáról). Végül stilisztikai és történeti értelmezést kap az olvasó.

Ebben az utóbbi szócikkrészben SZEMERKÉNYI ÁGNES egyszerre bizonyul finom érzékű

folkloristának s alapos filológusnak. Számos esetben – például a Deákné vászna szócikkben

– a bevett értelmezést szelíden, de határozottan helyre teszi. Itt például megtudjuk, hogy

a szólás eredete egy XVI. századi humoros vers, a lusta asszony (egy deák felesége) becsapásáról,

hogy szövésre kényszerítsék.

Ha lehet a recenzens telhetetlen, a gazdag filológiából egyetlen dolgot hiányolok. Az

esetenkénti latin megfelelők megadását, melyek azért igen fontosak voltak a magyar közbeszédben.

A szólások és közmondások nemcsak a nyelvésznek fontosak. Két szempontból alapvetők

a kultúrával foglalkozó többi kutató számára is. A mai nyelvészet és nyelvpszichológia

egyik alapkérdése a szó szerinti és a képes beszéd viszonya. Egyik végen ott állnak a teljesen

szikár szó szerinti tábor képviselői, mint CHOMSKY. A másik véglet GEORGE LAKOFF

(G. LAKOFF –M. JOHNSON, Metaphors we live by. University of Chicago Press, Chicago,

2003. 2. kiadás), illetőleg nálunk KÖVECSES ZOLTÁN (A metafora. Typotex Kiadó, Bp.,

2006), akik valójában minden nyelvi teljesítményt metaforikusnak értelmeznek, számukra a

kiindulás is a metafora. Szó szerinti nyelv nincs is, hiszen éppen az egyetemes metafora biztosítja,

hogy minden helyzetre illeszteni tudjuk mondatainkat. A kompromisszumos tábor

képviselői, RAY JACKENDOFF (Language, cosciousness, culture. Cambridge, MIT Press,

2007) és STEVEN PINKER (Hogyan működik az elme? Osiris, Bp., 2002) szerint viszont

a nem áttetsző jelentések sajátos határesetek. A nyelv egészében a csúnya, szigorú dekompozíció,

a szólásokban viszont a tárolás és feldolgozás a jellemző.

A szólástár két tekintetben is hasznos az e viták világában élő pszichológusok számára.

Forrás ahhoz, hogy gazdag anyagot állítsanak össze kísérleteikhez. Ugyanakkor állandó

figyelmeztetés is a nyelv komplexitására, célzás, mely a nyelvben érvényesülő utalásrendszerek

szervezési kerete. A szólások világa emlékeztet arra, hogy a nyelv sosem tekinthető

egy elemeket mozgató szabályrendszernek, hanem az egész emberi életszemléletet érintő kifejezései

is vannak.

A pszichológus számára fontos a szólások „életbölcsesség” oldala is. A mai pszichológia

nem lenézi, hanem értelmezi azt a naiv (éppenséggel népinek is nevezhető), köznapi

pszichológiát, mellyel élve próbálunk eligazodni mindennapjaink emberi kavalkádjában.

Bár nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik, mégis maga ez az életbölcsesség

adja azt a keretet, melyben mai elemzőbb „tudományos” emberismeretünket el

tudjuk helyezni.

SZEMERKÉNYI ÁGNES modern gyűjteménye elengedhetetlen forrás mindkét területen.

Az élő nyelv megismerésének s a népi kultúra emberszemléletének is gazdag s jól feldolgo

zott tárházát adja, mely a nyelv művészei mellett a nyelv mesterei számára is sok meglepetést

s szinte érzéki örömet tartogat.

Csak remélhetjük, hogy abban a versenyben, amit az elektronikus közegek teremtenek

a papír alapú filosszal, időben kapcsol a kiadó, s elektronikus változatot is készít.

SZEMERKÉNYI munkáján egy életmű cédulázásainak hihetetlen gondosságát, adatellenőrzését

s az egyben összeálló rendszert látjuk. Jó lenne, ha ez kereshetővé válna, s akkor a nyelvészeten

és folklorisztikán túl lévő kutatók például azt is megnézhetik, hogy milyen sokszor

emlegetjük szólásainkban az ördögöt, de akár azt is, hogy milyen gyakori az emlegetett népi

pszichológiában az egymást kompenzáló események vagy a személyi vonzalmakban az ellentétek

hangsúlya.

PLÉH CSABA