A lélektan alakulása 1945–1948 között a budapesti bölcsészkaron

The Fate of Psychology between 1945–1948 at the Budapest Faculty of Social Sciences and Humanities
 
Pléh Csaba
 
az MTA rendes tagja, Közép-európai Egyetem Kognitív Tudományi Tanszéke, Budapest
 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
 
Összefoglalás
 
 
 
Az 1945–49 közötti időszakban a Budapesti Tudományegyetemen több lépésben szerveződött újra a pszichológia. A tanulmány levéltári források alapján bemutatja, hogy kezdetben az 1918–19-ben a Pszichológiai Tanszéket megalapozó, Amszterdamban dolgozó Révész Gézát próbálták mind a vele jó kapcsolatot ápoló konzervatív filozófusok (Kornis Gyula), mind az új baloldali professzorok (Lukács György) megnyerni a hazatérésre. Ennek kudarcát követően Várkonyi Hildebrand Dezső eredetileg szegedi, akkor már műegyetemi professzor kapott megbízást egy évre, hogy azután Kardos Lajos kísérleti pszichológus vegye át a lélektan vezetését a sivatagon átkelés nehéz sztálini éveiben. Ő is, akárcsak a nehéz évek más főszereplői, Mérei Ferenc és Molnár Imre, a numerus clausus miatt külföldön szocializálódott üldözött zsidó szakemberek voltak, akik Szondi Lipót tanítványaként váltak a hálózatépítés mestereivé.
 
 
Abstract
 
 
 
Psychology was reorganized at the Budapest University in several steps between 1945 and 1949. The paper shows on the basis of archival materials that in the beginning both conservative philosophers (Julius Kornis) who were in close professional contact with him, both newly appointed left wing professors (George Lukács) wanted to invite Géza Révész, founder of the Psychology Department in 1918–19, back to Budapest, who at the time was working in the Amsterdam University. After the failure of this invitation Dezső Hildebrand Várkonyi, originally from Szeged University, but at the time working at the Budapest University of Technology was invited for about a year. This was followed by the appointment of Lajos Kardos, the experimental psychologist as an associate professor and chair of psychology during the harsh years of ‘traversing the desert’ of Stalinist years. Kardos like other key players of the difficult years, Ferenc Mérei and Imre Molnár, were Jewish professionals socialized abroad due to the numerus clausus, the discriminatory university entrance regulations, who have become masters of network building as students of Leopold Szondi after returning to Hungary.

 

A cikk ide kattintva olvasható.